A maják évezredei: felfedezőút Guatemala történelmi és természeti ösvényein


Ajánlom a barátaimnak
 
Értesítsd barátaidat erről a túráról:
Te neved:
Te emailed:
Barát 1 neve:
Barát 1 email címe:
Barát 2 neve:
Barát 2 email címe:

Kérdések, hozzászólások: 0 db

Hozzáadom az Alaptáboromhoz
Megosztás
Nyomtatás

Több napos dzsungeltúrára indulsz liánok és orchideák árnyékában az észak guatemalai Petén legendás őserdejébe, ahol egy évezredes kultúra által épített várost fedezel fel!

Ősi maja faragott kőoszlop


Kevés olyan ország létezik a Földön, amely elmondhatja magáról, hogy háromezer évvel ezelőtti épületei, művészeti alkotásai fennmaradtak a mai napig, ráadásul a ma élők még mindig ugyanazt a nyelvet beszélik, mint azok, akik ezeket az épületeket emelték. Guatemala ezen kevesek egyike, ahol az ősi maja kultúra épületeinek és emlékeinek nagy része még mindig feltáratlanul hever az esőerdő mélyén és ahol még csak most kezdjük sejteni, mekkora és milyen fejlett civilizációk virágoztak abban a korban, amikor mifelénk a Római Birodalom még csak egy kis városállam volt.

A túrán valódi időutazáson veszel részt, hisz a régészeti ásatásoknál kézbe vehetsz egy Kr.e. 200-ban készült cserépkorsót, majd később a hegyekben saját fülünkkel hallhatjuk a maják csattogó, dallamos nyelvét. Mindezek mellett Közép-Amerika legvadabb esőerdejében túrázunk, ahol az állat- és növényvilág évszázadok óta háborítatlanul éli túl a civilizáció könyörtelenül közeledő falát.

Utad során számos régészeti parkot látogatunk meg, ahol többek között a maja világ legmagasabb sztéléjét, legnagyobb piramisát, legszebb városát és leghosszabb épített útját nézzük meg, de a természeti látnivalókban sem lesz hiány, hisz biotóp rezervátumok, természetvédelmi területek és nemzeti parkok egész sora várja, hogy rövid gyalogtúrák során megismerkedj El Petén és környéke élővilágával.



INDULÁS ÉRKEZÉS
  • 2010. október 8., péntek
  • 2011. március 14., hétfő
  • 2010. október 25., hétfő
  • 2010. március 31., szerda

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
  • Indulás előtt 17 nappal

A TÚRÁD ÖSSZKÖLTSÉGE: Kb. 260.000 Ft + repjegy (kb. 160.000 Ft-tól)
Összköltséged 3 részből áll:
Hogyan lehetek klubtag (ingyen)?
Gyere klubáron! Ehhez annyit kell tenned, hogy ingyenesen regisztrálod magad a Mirador Klubba. A kedvezményes - klub-áron történő - utazás csak a kezdet! További info: olvass a klubról és jelentkezz a lap alján!
RÉSZVÉTELI DÍJ* Magyarázat RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA
Hogyan lehetek klubtag (ingyen)?
 
Gyere klubáron! Ehhez annyit kell tenned, hogy ingyenesen regisztrálod magad a Mirador Klubba. A kedvezményes - klub-áron történő - utazás csak a kezdet! További info: olvass a klubról és jelentkezz a lap alján!

4-8 fő
Normál ár:
Klubtagoknak:
128.000 Ft
110.000 Ft
  • túravezetést
  • túravezető költségeit
  • túra szervezési költségeit
* A részvételi díj az iKalandnak fizetendő

TÚRÁD HELYSZINI KÖLTSÉGEI*
500-800 USD
* A helyszínen fizetendő, de a szervezést az iKaland végzi

HELYSZÍNI KÖlTSÉGEK RÉSZLETEZÉSE
  • helyi utazás
  • szállás
  • engedélyek
  • belépők
  • helyi kísérők

EGYÉB/ESETLEGESEN FELMERÜLŐ KIADÁSOK*
Biztosítás (kötelező), repjegy (160.000 Ft-tól illetékkel)
* Külön/egyénileg fizetendő, de a szervezésben segít az iKaland

Egyéb információk
Ennek a nagyon teljes és átfogó túrának létezik egy rövidített, csak El Miradorra összpontosító változata is.

Magyarázat az osztályozáshoz

Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás

  1. Könnyű turistaösvények, városi séták.
  2. Turistaösvényeken egésznapos túrák.
  3. Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
  4. Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
  5. Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás

Őserdei túrák nehézségi besorolása

  1. Könnyű gyalogtúrák
  2. Közepes gyalogtúrák
  3. Nehéz gyalogtúrák
  4. Nagyon nehéz gyalogtúrák
  5. Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás

Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz

Túrák technikai nehézsége

  1. Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
  2. Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
  3. Jégen, gleccseren való közlekedés.
  4. "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
  5. Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.

További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók

Kulturális sokk besorolás

  1. A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
  2. A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
  3. A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
  4. Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
  5. Extrém kulturális sokk

Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk

Magyarázat az osztályozáshoz
 

Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás

  1. Könnyű turistaösvények, városi séták.
  2. Turistaösvényeken egésznapos túrák.
  3. Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
  4. Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
  5. Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás

Őserdei túrák nehézségi besorolása

  1. Könnyű gyalogtúrák
  2. Közepes gyalogtúrák
  3. Nehéz gyalogtúrák
  4. Nagyon nehéz gyalogtúrák
  5. Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás

Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz

Túrák technikai nehézsége

  1. Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
  2. Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
  3. Jégen, gleccseren való közlekedés.
  4. "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
  5. Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.

További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók

Kulturális sokk besorolás

  1. A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
  2. A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
  3. A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
  4. Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
  5. Extrém kulturális sokk

Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk


Neked való ez az út?
  • Fizikai nehézség:
  • Technikai nehézség:
  • Kulturális sokk:

Túravezetőid



Születési év: 1976
Foglalkozás: utazás, írás, fotózás
Beszélt nyelvek: angol, német, spanyol, afrikánsz, mongol
Kedvenc túrája: Mongol lovasexpedíció
Túrái: Brazília, Szibéria, Dél-Guatemala, Észak-Guatemala, Belíz, Honduras, Peru
Expedíciók: Góbi-sivatag, Mongol rénszarvastartók nyomában
Személyes blogja: Bedouin Blog

Quirigua

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Livingston

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Rio Dulce

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Uaxactun

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Tikal

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Carmelita

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

El Mirador

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Ceibal

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Augateca

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Uspantan

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

Chichicastenango

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

maja kalandtúra - guatemala maja kalandtúra - guatemala

A fotókat H. Bedouin Áron túravezető készítette. További képeket a túráról fotóblogján találsz: www.bedouin.hu/kepek/guatemala

Miben más ez a túra, mint mások észak-guatemalai túrája? A válasz egyszerű, ilyen túra máshol nem létezik. Sem itthon, sem külföldön. A saját járművel bejárt, gondosan leszervezett és megtervezett útvonal kettő fő témára koncentrál: az ősi maja kultúrára és a jelenlegi élővilágra. Más túráknál a vezérfonal kizárólag vagy az egyik, vagy a másik (vagy egy harmadik) téma, és sokszor helyi, életunt utazásszervező cégeknek adják át a több mint tízfős csoportokat.

Az iKaland szigorúan kiscsoportos túráját H. Bedouin Áron vezeti, aki három éve él Guatemalában, és elvégezte a guatemalai állam által szervezett „Prekolumbián Emlékhelyek Szakértője” képzést. Áron megszállott dzsungeljáró, aki helyi túlélőképzéseket és expedíciókat szervez Közép-Amerika több esőerdejében, emellett nagy rajongója a preklasszikus maja kultúrának és építészetnek. 2010 első felében heteket töltött el önkéntesként El Mirador és Rio Azul táboraiban, segítve a régészek és a helyi őrök munkáját, egyben adatgyűjtést végzett a FARES alapítvány számára. Ilyen túrán legközelebb részt venni akkor lesz esélyed, ha egyedül nekivágsz, tudsz spanyolul és mindent magad szervezel…

  

1. nap: Guatemala City

A reptéren vár rád túravezetőd gépkocsijával; egy átalakított pick-up a kiszemelt jármű, melynek nyitott (esőben fedett) utasterében vastag matracokon kényelmesen ülhetsz vagy fekhetsz az út során, ahogy kedved tartja. De nem is ez a lényeg, hanem a 360 fokos panoráma és a trópusi forróságban a menetszél állandó hűsítése. Aki szeret fényképezni, annak kihagyhatatlan lehetőség! Este érkezel Quiriguá faluba, ahol egyszerű, de tiszta szálláson pihened ki a repülőutat.

2. nap: Quiriguá

Kevesen tudnak róla, pedig Guatemala egyik régészeti gyöngyszeméről van szó! Tikal és Antigua mellett Quiriguá az egyetlen az országban, amely elnyerte az UNESCO Világörökség címét, és ez csak a kezdet. A szomszédos Hondurasban fekvő világhírű Copán faragásaival gyakran összehasonlított Quiriguá sztéléi (faragott kőoszlopai) egyedülállóak mind kidolgozottságukban, mind pedig tematikájukban. Itt található a Maja Birodalom legnagyobb példánya, a 11 m magas és 60 tonnás E sztélé.

A délelőttöt a romok és a régészeti park felfedezésére szánod, majd délután Rio Dulcéba érkezel. Itt hajóra szállsz, és irány a Karib-tenger! Nem tévedés, innen csak néhány kilométer az óceán, így igazán vétek lenne kihagyni. Este Lívingstonba érkezel, és felkészülsz egy dobpergéstől meg punta táncoktól hangos éjszakára.

3. nap: Lívingston

Itt él Guatemala egyetlen fekete bőrű garifúna népcsoportja, egyedi kultúrával és szokásokkal, amelyek inkább emlékezetnek Afrikára, mint Közép-Amerika egyik spanyolul beszélő országára. Egy kiadó séta és kulturális felfedezőút után ismét hajóra szállsz, és visszaindulsz Rio Dulcéba, de most már lassabban, meg-megállva az érdekesebb helyeken.

Ilyen a La Cueva de la Vaca, egy félhomályba burkolódzott szurdok, egy hőforrás, az El Golfete, a folyó kiszélesedése gazdag madárvilággal és mangrove erdőkkel. Késő délelőtt Rio Dulcéban ismét autóba szállsz, és irány észak. Esti szállásod a Finca Ixobel, egy különleges tanya, ahol választhatsz a függőágy és a kényelmes faházak között, és számtalan fakultatív program vár (tutajozás a folyón, túra egy ősi maja barlanghoz, lovaglás vagy madárles).

A Naj Tunich barlangtúra erősen ajánlott a maja történelem iránt érdeklődőknek, hisz az 1979-ben felfedezett járatok számtalan hieroglifát és falfestményt tartalmaznak, az eddig ismert egyetlen erotikus témájú festménnyel egyetemben.

4. nap: Uaxactún

Kora reggel elindulsz, és órákon belül Tikal közelébe érsz. Nem állsz meg, hanem továbbhaladsz Uaxactún romjaihoz. Ez a kevéssé feltárt város hasonló környezetben fekszik, mint Tikal, és néhány igen látványos piramis tetejéről szép kilátás nyílik a környező erdőre. Uaxactún, maja nevén Siaan K’aan, az egyik elsőként feltárt maja település, a későbbi maja régészeti feltárásoknál az itt használt nevezéktan alapján dolgoztak és dolgoznak a mai napig.

Itt találtak először bizonyítékot arra, hogy a maják fejlett csillagvizsgálókat építettek, és számos sztélé és kőfaragás számol be a város Tikallal vívott háborúiról. Délután visszatérsz Tikalba, elfoglalod szállásodat és sziesztázol egyet, készülsz a holnapi nagy régészeti erőpróbára.

A közeli tó (igazából egy ősi maja víztározó) és a környékbeli erdő a nyughatatlanoknak jó terep kirándulásra, állatmegfigyelésre. Aki bevállalja a költségeket és fel tud majd kelni másnap, az megnézheti a naplementét Tikal egyik legszebb piramisának tetejéről.

5. nap: Tikal

Hajnalok hajnalán kelsz, és a madaraktól hangos párában nekivágsz Tikal romvárosának. Az egész délelőtt a tied, ráérősen felfedezed Tikal ősi városát, megmászod a maja világ második legnagyobb épületét, a 64 méteres Templo IV-et és meglátogatod a 2700 éves 5C-54 Sub 2B piramist egy alagút mélyén.

Tikal épületeit nagyrészt feltárták és helyreállították, így élőben láthatod, milyen lehetett egy maja város annak virágzásának idején. Túravezetőd helyben elmond minden fontosat a romokról, melyeket sokan a maja építészet legszebb példájának tartanak. Tikal piramisai és épületei között bolyongva nem csak a régészet iránt érdeklődőket ejti rabul a hely, a természetjárók ugyanúgy elégedettek lehetnek a látvánnyal. A régóta tartó szigorú védettség, viszonylagos nyugalom és az esős, párás környezet megtette hatását, itt valóban megtapasztalhatod, milyen egy igazi őserdőben járni.

Eddig minden túrán láttunk majmokat és egyéb emlősöket a felettünk összeboruló faóriásokon, de a tisztásokon átrepülő tukán vagy papagájcsapat sem ritka látvány. A sok élménytől és újdonságtól megfáradt csapat délután visszatér a bázisra, és még aznap tovább indulsz, végig a Petén Itzá tó északi partján, majd a ritkán látogatott Cerro Cahuí biotóp rezervátumban szállsz meg függőágyadban.

6. nap: Lago de Petén Itzá

Kora reggel elkötelezett természetbúvárként bejárhatod a rezervátum számtalan jelzett ösvénye közül néhányat, és ha szerencséd van, találkozhatsz majmokkal, tapírral, armadillóval, ocelottal vagy éppen szarvasokkal. Vagy lesétálhatsz a tó partjára, és az egyik legszebb strandján fürödhetsz egy kiadósat.

Később elindulsz, és egy több órás, igen zötyögős földúton felfedezed a maják szent tavának partvidékét.

7. nap: Waka’

Ma ismét korán kelsz, hisz tegnap volt időd korán lefeküdni. Kocsiba ülve órákon belül ismét a Petén Itza partján vagy, ahonnan egy éles fordulóval elindulsz Paso Caballos felé. Ide dél körül érkezel meg, majd csónakba szállsz és elindulsz folyásirányba egy valóban keveset látogatott romhoz, amely igazából 672 nagyobb és számtalan kisebb épület együttese. Waka’ (régi nevén El Perú, bár így már csak lejárt útikönyvek hívják) fontos klasszikus-korabeli romváros, amely a legújabb kutatások szerint nem csak a közeli El Mirador és Tikal, hanem a mexikói Calakmul szövetségese is volt virágzásának évszázadai alatt. Itt ismét az esőerdő közepén találod magad, a Laguna del Tigre Nemzeti Parkban, gazdag állatvilággal és buja növényzettel. Ha van kedved, meglátogathatod a közeli vörös arapapagáj kutatóközpontot, valamint részt vehetsz egy éjszakai vadlesen, ahol a bennszülött és kihalás szélén álló peténi krokodilt pillanthatod meg vezetőd segítségével. .

8. nap: Ceibal, Dos Pilas, Augateca

Egy több órás autóút után Sayaxchébe érsz, a Río de la Pasión partján. Innen egy óra Ceibal, amely ugyan egy jelentéktelen város volt a klasszikus kor nagy részében, ám annak vége felé, Kr.u. 900-ban hirtelen jelentős és erős városállammá nőtt, tízezres lakossággal. Ceibal híres arról, hogy egyik sztéléjén furcsán öltözött emberi alakok láthatók, vonásaik nem hasonlítanak a maja emberábrázolásokra, ez számtalan elmélet forrása azóta is. Kr.e. 1000-ből származó jáspis ékszereket és kerámiát találtak a helyi sírokban és egy klasszikus korabeli csillagvizsgálót is láthatsz a területen. Ha idő és kedv engedi, a közeli Arroyo de Piedra, Chiminos, Dos Pilas, Tamarindito, és Augateca romokhoz csónakázol, ahol több száz feltárt és feltáratlan épület várja a felfedezőket. A Laguna Petexbatún, melynek partján ezek a romok találhatóak, egyben élettől lüktető menedéke a környező állatvilágnak, amely a környék mezőgazdasági és városi terjeszkedése elől erre a vidékre húzódott vissza.

9. nap: Carmelita

Reggel elindulsz észak felé, és délelőtt Flores városába érkezel. Itt csatlakoznak a csapathoz azok, akik csak az El Mirador túrára érkeznek. Bevásárolsz, felszerelésedet ellenőrzöd, majd Carmelitába utazol, amely egyfajta „zsákutcafalu”, itt ér véget az út, ez után már csak dzsungel terül el egészen a mexikói határig. Carmelitában a helyi vezetőd már a holnap induló nagy túrához pakolja az élelmiszereket, felszerelést. Körbesétálsz a faluban, egy kisboltban bevásárolsz néhány apróságot a következő napokra, majd kiülsz csillagokat nézni egy faluban, ahol este kilenckor lekapcsolják a generátort.

10. nap: Tintal

Kora reggel fogod a kisebbik hátizsákod ötnapi felszereléssel (minden egyebet hátrahagysz megőrzésre a faluban), és elindulsz az ösvényen. Időjárástól függően száraz, saras vagy vizes az út, de ez nem zavar, hisz egy különleges hely felé tartasz. A kísérőid a vizet és élelmet öszvéreken hozzák utánad. Hat kilométer után érkezel az első pihenőhöz, La Lucha mellett. Ez az utolsó tanya a túrán, innentől csak az őserdő és a romok kísérik utadat. Újabb öt kilométer, és elhagyod a Cruce Nacimiento majd Guacote nevű táborhelyeket, melyek a chiclerók, azaz guminedv gyűjtők éjszakázó helyei. Idáig tartott a keréknyom, idáig lehet az erdőbe terepjáróval behatolni. A keskeny ösvényen még egy öt kilométer, és délután eléred Tintal ősi városát. A részlegesen feltárt romokat megtekinted, és a helyi őr mutat majd néhány cserépedényt, obszidián kést és festett falrészletet, melyet a feltárások során találtak. Valóban különleges érzés egy emberek által készített, több mint kétezer éves tárgyat a kezedben fogni és nem múzeumok üveglapjai mögött szemlélni. Ha szerencséd lesz, és éppen folynak az ásatások, lesz lehetőséged kikérdezni a helyi régészeket a munkájukról és a leletek történelméről. Ha nem, túravezetőd meséli majd el az utóbbi évek alatt összegyűjtött információit.

11. nap: El Mirador

Huszonkettő kilométer kemény gyaloglás vár ma rád. Többek között Arroyon, Pacaya, IGN20, Desquite, El Topopero, Porvenir és El Paraiso mellett haladsz el, ezek többnyire jelenlegi kisebb táborhelyek vagy régi települések, vallási épületek, lakóövezetek voltak kétezer évvel ezelőtt. El Topopero után észrevehetően javul az út állapota, egy közel ötven méter széles, a környező mocsaras vidék fölé két-három méterrel magasodó pályára vezet az ösvény. Ezek a Sacbe’ob, a maja „autópályák”, a Tikalt, El Miradort és a többi metropoliszt építő emberek munkái. A közel negyven méter széles és 2-4 méter magas töltés stukkóból épített burkolata már elmállott, de az út maga megvan, részletei a mai napig láthatók az űrfelvételeken. Nyílegyenesen visz É-ÉK irányba, Tintaltól egészen El Mirador városáig. Az út mentén több helyen feketén tátongó alagutakat láthatunk, ezek többnyire sírrablók munkái, akik dacolva minden fenyegetéssel, kéziszerszámokkal próbálják megnyitni a még feltáratlan romokat. Délután érsz La Muerta romjaihoz, az itt részlegesen feltárt piramisok izgalmas előfutárai a holnapi élményeknek. Innen már csupán egy óra a táborhelyed El Mirador központjában. Felfüggeszted a függőágyadat, és ki-ki erőnléttől függően bevállalhat egy naplementét az El Tigre csúcsáról.

12. nap: La Danta

A mai nap bejárod az El Mirador medence egy részét. Nem is tudnád az egészet, hiszen egyes becslések szerint a több ezer négyzetkilométeren elterülő városállam olyan különálló helyszínekkel rendelkezett, mint az út során már látott Tintal, vagy a Carmelita közeli La Florida, de errefele van még többek között Nakbé, Wakná, Xulnal, Maaxte, Zacatal, Chan Kan, Tsab Kan, Pedernal, Alta Mira, Paxbán, Nohochna, Las Animas, Chumbec, Chilar, Isla, Naachtum és La Muralla. A mai napig összesen 26 várost azonosítottak be a kutatók a környéken. Bejárod viszont a közeli, feltárt helyeket, és megismerkedsz az akkori életmóddal, az el miradori civilizáció felvirágzásának és hirtelen eltűnésének lehetséges elméleteivel, megtekinted a hatalmas kőlapokba faragott maja teremtésmítoszt, és megtudod, milyen módon kapcsolódik El Mirador a szomszédos ősi városokhoz. Izgalmas időszakban érkeztél ide, hisz az utóbbi évek ásatásai El Miradorban átírhatják az eddigi maja történelmet. Egyes kutatók szerint El Mirador már a kora preklasszikus korban, Kr.e. 1500-ban politikailag és társadalmilag jól szervezett városállam volt, ami megdönti azt az elméletet, hogy a maja kultúra a mexikói Olmec nép hatására indult fejlődésnek sokkal később. Túravezetőd az utóbbi évek során gyűjtött helyi anekdotákból, a régészek és helyi munkások történeteiből oszt meg néhányat, és elmagyarázza a maja építészet, időszámítás és naptárrendszer alapjait és összefüggéseit, melyek az itteni leleteken jelentkeznek a leglátványosabban. A nap vége felé elindulsz a maják legmagasabb (és sokak szerint a világ legnagyobb tömegű) piramisához, a La Danta elképesztő méretű mészkőtömbjéhez. Itt túravezetőd beveti kapcsolatait, és ha minden jól alakul, engedélyt kap a csapat, hogy a piramis tetején töltse az éjszakát. Vissza nem térő alkalom ez, hisz pár év múlva ez feltehetőleg már tilos lesz, és ki mondhatja el magáról manapság, hogy fent aludt a világ legnagyobb piramisának tetején?

13. nap: Nakbé

Hajnalban kelsz, és egy gyors reggeli után ismét a maják útján haladsz. Mire felkel a nap, már Nakbé romjait csodálod. A területen talált legrégebbi építmény 3400 éves, és sokak szerint ez a maják legrégebbi települése, a hely, ahonnan birodalmuk fejlődésnek indult. Itt találtak először bizonyítékot a Popol Vuh eredetiségére, amikor egy szétesett sztélét összerakva megelevenedett a maják szent könyvéből ismert alakok, a hős ikrek, Xbalanqué és Hunahpú ábrázolása. A kevés feltárt épületet hamar bejárod, és ha van erőd, magad is megpróbálhatsz felfedezni romokat a dzsungel takarásában. Később újra nekivágsz az ösvénynek, és feltűröd az inged a Kan Chan mocsár előtt. A száraz évszakban kőkeményre száradt lápon nem egyszerű átkelni, ha esik. Ilyenkor néhol térdig, derékig gázolsz a híg iszapban, miközben körülötted hangos az erdő a felriadt madaraktól és emlősöktől. A mocsáron túl fekszik Wakná, egy apró, de érdekes romváros, melynek szomszédságában tábort versz az éjszakára.

14. nap: La Florida

Ma igazi erőltetett menetre számíts, hisz 18 vizes és saras kilométert kell megtenned Carmelita falujáig. Itt már nincs Sacbe’ob, vagy még nem fedezték fel, mindenesetre három vízmosás, számtalan sekély láp és sűrű erdő állja utadat. Persze mindez a száraz évszakban nem téma, olyankor sárgult levelek és jól járható, kemény ösvény vár rád, igaz, ilyenkor eltűnik az élet az erdőből, az állatvilág vizesebb helyekre költözik. Délután érsz La Florida közelébe, majd egy rövid felfedező séta után továbbindulsz, és estefele érsz vissza Carmelitába, ahol vár a vacsora és a zuhany. Aki tapasztalt túrázó, az itt bizonyíthat, hisz részt lehet venni a minden este megrendezésre kerülő helyi srácok focimérkőzésén, sőt, a megfáradt csapattársaknak hideg sört is lehet hozni a nem is olyan közeli boltból.

15. nap: Uspantán

Kora reggel elindulsz az igazi hegyek felé. Bár innen főúton, egyenesen fél nap alatt a fővárosba érnél, te a „Petén hátsó kapuja” nevű utat választod, és a híres-hírhedt Maya-hegység vonulatain átkapaszkodva közelíted meg végállomásodat. San Cristóbal Verapaz után elkezd az út emelkedni, és Uspantán vidékén már könnyen lehet, hogy hűvös felhők közt utazol, több ezer méter magasan. Ez az igazi felföld, a maja kultúra jelenleg is létező fellegvára. Petén esőerdeiből és ősi városaikból réges-rég elköltözött maja törzsek itt, Guatemala hegyóriásai közt találtak végső menedéket. Apró falvakon autózol át, ahol férfiak és nők egyaránt népviseletben járnak, és kézzel művelik apró földjeiken a kukoricát és babot. Sokan az idősebbek közül nem is értenek spanyolul: a több tucat még mindig élő maja nyelvjárás egyikét használják. Egyetlen nap alatt áthaladsz Q’eqchi’, Ixil, Poqomchi, K’iche’, Uspanteko, Sakapulteko és Kaqchiquel nyelvterületen, sokszor csak a helyiek ruházata árulja el, hol is járunk pontosan. Egy rövid, de erős képet láthatsz abból, mi maradt meg El Mirador és Tikal kultúrájából, hogy a maja nép korántsem történelem, sőt, a mai napig komoly társadalmi és politikai kérdéseket vet fel az, hogy az ország 13 milliós lakosságának több mint a fele őshonos „kisebbség”.

16. nap: Chichicastenango

Reggel érsz a közeli Chichicastenangoba, egyetlen céllal: Közép-Amerika legnagyobb piacát meglátogatni. Számtalan szőttes, agyagedény, fafaragás, hangszer és ékszer gyűlik össze itt Guatemala és a szomszédos országok falvaiból, emellett trópusi gyümölcsök és zöldségek színkavalkádja fogad minden sarkon. Ha szerencséd van, a központi katolikus templom lépcsőjén ősi maja szertartást is láthatsz, ahogy egy maja sámán tömjént és kukoricapálinkát szór a köveken égő tűzre ősi imákat mormolva. Délután tovább indulsz, és egészen Antigua városáig autózol. Antigua gyarmatosítás korabeli építészetével, macskaköves utcáival és piros agyagcserepes tetőivel Guatemala leghíresebb és legturistásabb városa. Utolsó éjszakádhoz mégis jobb választás, mint a főváros, ezért egy hangulatos szálláson lepakolsz, és körbesétálsz a szokatlanul tiszta utcákon. Ha bevállalod, fakultatív programként a közeli Pacaya tűzhányót megmászhatod még este, amikor az aktív vulkán kráteréből több méter magasra spriccelő vörös láva és a lábad alatt füstölgő kövek hatalmas élményt jelentenek. Mindezt természetesen csak akkor, ha nincs kitörésveszély, ugyanis 2010 tavaszán halálos áldozatokkal járó kitörést is produkált Guatemala legaktívabb vulkánja.

17. nap: Indulás haza

Ma indul vissza a géped hazafele, ezért kora reggel már elindulsz a főváros felé. Ha nem sürgős a reptérre érned, érdemes ellátogatni a „Mirador Basin” Múzeumba, ahol az utóbbi hetekben meglátogatott ásatási helyszínekről származó leletek valamint további magyarázatok és információ vár rád. Ez a múzeum nemrég nyílt, és még a guatemalai utazási irodák sem nagyon tudnak róla. A gyűjteménye folyamatosan bővül, ezért ha kicsit jobban érdekel a régészet és a maja történelem, ide mindenképpen érdemes ellátogatnod.

Földrajzi fekvés

Észak-Guatemala a Yucatán-félsziget déli nyúlványa, melyet délről Alta Verapaz 2000 méteres hegyei, nyugatról a chiapasi hegyek és a Maja-felföld, keletről Belíz és a Karib-tenger határol. Az országrészt, amit Peténnek neveznek a helyiek, korábban teljes egészében esőerdők borították, mára azonban az összeterület alig 1/4-e maradt a természet birtokában.

A legsűrűbb őserdők a mexikói és belize-i határ mentén maradtak meg, míg délen többnyire erdőirtások helyén kialakított marhatartó tarnyák sorakoznak. Alta Verapaz hegyei rejtik Semuc Champeyt és a lanquíni barlangokat, azonban ezen túl rengeteg barlang- és vízesésrendszerrel lehet találkozni az állam területén.

Éghajlat

Észak-Guatemala éghajlata trópusi. Az átlag hőmérséklet napközben 30 fok, ami a száraz évszakban (március-május) 40-45 fokra is felemelkedhet. Ekkor ritkán esik az eső, de májustól ismét jön az esős évszak. Júniustól szeptemberig esik a legtöbb eső, olykor napi rendszerességgel.

Októbertől ismét szárazabb légtömegek érkeznek, egyre ritkábban esik. A páratartalom májustól szeptemberig 100 %-os, októbertől csökken. A "leghidegebb" hónap a december, ilyenkor az átlaghőmérséklet "csak" 25 fok, azonban esténként akár 10 fokra is lehűlhet az idő. A túra során többnyire a hőségtől fogunk szenvedni, ám lesznek olyan szakaszok (Alta Verapaz, Uspantán), ahol akár 10 fok körülire is lehűlhet a levegő, a nyitott platón felhők közt utazva ilyenkor ez nem túl kellemes. Emiatt a felszereléslistában helyet kapott egy széldzseki és kötött sapka is, bár a kocsi felszereléséhez tartozik pár vastag pokróc is.

Kultúra

A mai Guatemala sokak szerint két részre oszlik: van a gazdag, európai ősökkel rendelkező ladino réteg, akik a tényleges gazdasági és politikai hatalmat a kezükben tartják, sokszor nem túl demokratikus módszerekkel. Aztán van a lakosság több mint felét kitevő maja etnikum, akik többsége nagy szegénységben és elnyomásban él apró falvaikban. A látogató persze mindenből semmit nem tapasztal, hisz a mindennapok guatemalai lakosa kedves, barátságos, közvetlen és roppant segítőkész. Igazi díszvendégnek érezheti magát bárki, aki Európából ide téved, az ország tárt karokkal várja.

A guatemalaiak családcentrikussága messze földön híres, a szülők tisztelete és egymás kisegítése alapvető szabályok mindenhol. A munkahét hétfő reggeltől péntek délig tart, a hétvége szigorúan a családé és a bulizásé. Bár a mai formájában nem egy régi ország, Guatemala lakosai büszkék hazájukra és történelmükre.

Szállás

Az utazás alatt a legtöbb helyen választhatsz a szállástípusok között. Igyekszünk mindenhol olyan helyen éjszakázni, ahol lesz lehetőség egy kényelmesebb, egy-két ágyas bungalót vagy szobát (10-20 USD), vagy turistaszállás jelleggel egy 5-10 ágyas teremben egy ágyat (2-5 USD) bérelni. Akinek ez is sok, az legtöbbször felkötheti függőágyát a kocsi mellett, vagy aludhat a platón ingyen. Ilyenkor persze nincs zuhanyzási, akksitöltési meg csomagpakolási lehetőség, de kit érdekel, kalandtúrán vagyunk, nem?

Az El Mirador gyalogtúrán, ill. egyes őserdei kempingekben nem lesz lehetőség máshol aludni, mint függőágyunkban. Erre már otthon fel kell készülni, és a túra előtt legalább egyszer kipróbálni ezt a praktikus alvóalkalmatosságot. Bár helyben is lehet venni kézműves függőágyat, a legjobb, ha szúnyoghálóval és esővédő ponyvával egybeépített eszközünket már otthon megvesszük.

Élelem, víz

A túra során a napi háromszori étkezésért a túravezető felel. Teljes konyhai és főzőfelszerelést hoz magával, így ahol lehetséges, az olcsóbbik megoldást választja és főz-süt a csapatnak. Ahol időhiány vagy egyéb okok miatt ez nem lehetséges, helyi kifőzdékben, olcsó éttermekben ebédelünk és vacsorázunk.

Az El Mirador túra alatt a teljes ellátás a helyi vezető csapatának feladata, többnyire külön szakácsnő jön velünk, aki a vendégek, vezetők és öszvérhajcsárok élelmezéséért felel. A túra teljes ideje alatt egy tipikus étkezés: reggeli kávé vagy tea édes keksszel vagy kásával, ebéd húsos vagy zöldséges szendvics gyümölccsel, vacsora leves és meleg főétel helyi alapanyagokból. Csajkát és étkészletet nem kell hoznod, azt is kapsz a túra alatt.

Utazás

Saját járművel utazunk, ami egy átalakított platós kisteherautó (pick-up), esővédő ponyvával, vastag matracokkal, ülő- és fekvőhelyekkel. Sok év guatemalai túrái alapján ez a közlekedési mód bizonyult a leghatékonyabbnak. Nem kell a hátizsákot a helyi buszok tetején félteni, nem kell átszállni naponta többször, nincs menetrend, várakozás, késés vagy többórás ácsorgás a tömegközlekedésen. Oda megyünk, ahová akarunk, bárhol megállhatunk egy fényképre vagy kipróbálni egy helyi ételkülönlegességet, nem kell figyelni lopásra, zsebtolvajokra, és a kilátás verhetetlen, 360 fokos panoráma terül el körülöttünk.

Aki pedig továbbra is a zárt fülke híve, az beülhet az utastérbe rendes ülésre, zárt ablakok mögé. Természetesen a híres „csirkebuszt”, a helyi tömegközlekedés gyöngyszemét minden idelátogatónak ki kell próbálnia, erre is lesz lehetőséged a túra vége felé, így teljes képet kaphatsz arról, mit is hagytál ki az út során.

Felszerelés

Ami a túra alatt elengedhetetlen:

  • vékony, jó minőségű függőágy lehetőleg szúnyoghálóval és esővédő ponyvával
  •  kényelmes túrabakancs, 5-6 pár vékony pamut túra zokni
  • 2 hosszú szárú nadrág, egyik vékony, másik vastag
  • 2 hosszú ujjú vékony ing (lehetőleg világos színű), 2 póló vagy atléta
  • 1 vastagabb pulóver vagy széldzseki
  • vastag, túrázásra alkalmas esőkabát
  • kendő vagy kalap és egy kötött, vastag sapka 
  • nyári hálózsák
  • napszemüveg, naptej
  • szúnyogriasztó folyadék és/vagy tapasz
  • bicska vagy kés
  • fejlámpa

Pénz, bank

Guatemala pénzneme a quetzál. A bankokban és pénzváltókban az eurót ritkán váltják, ezért ajánlott dollárt magaddal hoznod. Bankautomaták szinte mindenhol vannak, de többségük csak VISA rendszerű kártyát fogad el. A legjobb megoldás, ha a túrád helyszíni költségeire szánt pénzt dollárban hozod magaddal, és biztonsági tartaléknak van nálad egy (esetleg kettő) hitelkártya, előre beállított alacsony pénzfelvételi és vásárlási limittel.

A honlapon látható, forintban megjelenő árakat 205-ös HUF/USD árfolyamon számítottuk. Hogyha ennél ramatyabb az árfolyam, akkor forintban némileg magasabb összegre jön ki a helyi költség (az iKalandnak fizetett részvételi díj azonban állandó, árfolyamfüggetlen).

Áram és kommunikáció

Guatemalában a hálózati feszültség 110 V, átalakító szükséges. Töltési lehetőség a gyalogtúra kivételével elvileg mindenhol lesz, de készüljünk fel 3-4 napnyi akkumulátor idővel ennek ellenére. Mobiltelefon (roaming) a városokban és a legtöbb vidéki településen használható, de nagyon drága. Internetezési lehetőséget a túra során nem tervezünk, de természetesen, ha erre igény (vagy vészhelyzet) van, ez szinte bárhol megoldható a városokban.

Oltások, gyógyszerek, higiénia

Kötelező oltás nincs, azonban erősen ajánlott a Hepatitis A+B és tetanusz oltások beadatása. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Malária előfordul Petén egyes vidékein, de megelőző gyógyszer szedése nem szükséges. Amennyiben ragaszkodsz hozzá, azt érdemes itt Guatemalában beszerezni, az otthon kapható készítmények itt kint hatástalanok.

További információért nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. A higiéniás szint nem rosszabb, mint otthon egyes falvakban. Az éttermek és kifőzdék tiszták, nyugodtan ehetsz piacon, útszéli bódékban amennyiben túravezetőd javasolja. Csapvizet tóból és patakból ne igyál, az út során végig lesz az autóban ivóvíz.

Vízum

Magyar állampolgárnak Guatemalába nem kell vízum.

Kérdésed van? Vagy már döntöttél és jössz? Töltsd ki az űrlapot és hamarosan megkeresünk, hogy megállapítsuk: neked való-e ez a túra. Ha gondolod, telefonon is kereshetsz: +36-20-584-1147

Vezetéknév:
Keresztnév:
E-mail cím:
Telefonszám:




Válassz időpontot:




Lakcím:
Város, ország:
Irányítószám:
Honnan hallottál rólunk?
Kérdés? Email a túravezetőnek: