"Évente csupán egy maréknyi utazó jut el erre a vidékre, ezért a helyiek vendégszeretete és kedvessége kísér majd mindenhol."

Honduras keleti része a Földnek azon kevés pontja közé tartozik, amely híre ellenére még mindig nagyon kevés külföldit lát vendégül. A regényből és mozifilmből ismert Moszkitó-partról van szó, ahol az élet ugyanolyan ütemben halad, mint száz éve. Évente csupán egy maréknyi utazó jut el erre a vidékre, ezért a helyiek vendégszeretete és kedvessége kísér majd mindenhol. A helyi őslakos és bevándorolt nemzetiségek, miszkitó, pech, tawahka és garifúna települések színesítik utunkat, amint áthaladunk esőerdőn, mocsarakon és tengerparton. La Moskitia, ahogy a helyiek ismerik, a kontinens legnagyobb összefüggő érintetlen őserdeje az Amazonastól északra. A mai napokig kincskeresők és kalandorok keresik a vadonban az elveszett Fehér Város romjait, és biológus expedíciók találnak új növény- és állatfajokat szinte minden évben.

A Patuca-folyón haladva átutazunk a tawahkák és miszkitók területén, Honduras-Nicaragua határvidékétől egészen az Atlanti-óceán partján fekvő Brus Laguna lápvidékéig. Ez után a Rio Plátano forrásvidéke felé indulunk, a pech indiánok egyik utolsó menedékét fedezzük fel. Innen már csak egy ugrás a garifúna falvak vidéke, amely Plaplaya falujától húzódnak nyugatra, Guatemalán át egészen a messzi Belíz partvidékéig. A túra fáradalmait egy pálmafás-fehérhomokos „titkos” szigetcsoporton pihenjük ki, ahol felfedezzük a korallzátonyok és a trópusi tenger hangulatát.

INDULÁS ÉRKEZÉS

RÉSZVÉTELI DÍJ* Magyarázat RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA

Hogyan lehetek klubtag (ingyen)?

 

Gyere klubáron! Ehhez annyit kell tenned, hogy ingyenesen regisztrálod magad a Mirador Klubba. A kedvezményes - klub-áron történő - utazás csak a kezdet! További info: olvass a klubról és jelentkezz a lap alján!

ESETLEGESEN FELMERÜLŐ KIADÁSOK*

Magyarázat

Magyarázat az osztályozáshoz

 

Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás

1. Könnyű turistaösvények, városi séták.
2. Turistaösvényeken egésznapos túrák.
3. Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
4. Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
5. Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás

Őserdei túrák nehézségi besorolása

1. Könnyű gyalogtúrák
2. Közepes gyalogtúrák
3. Nehéz gyalogtúrák
4. Nagyon nehéz gyalogtúrák
5. Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás

Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz

Túrák technikai nehézsége

1. Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
2. Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
3. Jégen, gleccseren való közlekedés.
4. "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
5. Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.

További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók

Kulturális sokk besorolás

1. A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
2. A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
3. A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
4. Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
5. Extrém kulturális sokk

Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk

Neked való ez az út?

Magyarázat az osztályozáshoz

A fotókat H. Bedouin Áron túravezető készítette. További képeket a túráról fotóblogján találsz: www.bedouin.hu/kepek/honduras

1. nap: Érkezés Tegucigalpába

Dél körül érkezel Honduras fővárosába, ahol délután kipihened az utazás legfárasztóbb részét.

Különprogram: antropológia- és etnográfiai gyűjtemény, főtér és katedrális, Copán-romok 3D bemutatója

2. nap: El Paraiso

Kora reggel indul a buszunk Juticalpába. Ezen a vidéken egy szem esőerdő sincs, azokat évtizedekkel ezelőtt a teljes Olancho-megye területén kitermelték. Juticalpában beszerezzük a maradék felszerelést: igény szerint machete, függőágy, szúnyogháló, szúnyogriasztó, gyertyák, kötél, stb, túravezetőd majd segít kiválasztani mindent. Innen ebéd után indul tovább a buszunk El Paraiso felé, és a folyó vízállásától függően itt, vagy Nuevo Palestina faluban kezdjük meg csónaktúránkat. A Patuca-folyó partján töltjük utolsó „száraz” éjszakánkat, és jellegzetes hondurasi vacsorát kapunk: rizs, babfőzelék és sült banán.

Különprogram: biliárd, helyi kocsma, internet, bevásárlás

3. nap: Las Cruces

Hajnali ébresztő után segítünk a helyieknek lehordani mindent a pipantékhoz, majd elindulunk többnapos utunkra a folyón. A nemrég még sűrű erdő borította Olancho megye itt a kopasz hegyek és füves völgyek birodalma, az erdőt már régen kivágták, helyében marhalegelők és kukoricaföldek sorakoznak. A folyóparton aranyat és ruhát mosnak a helyiek, az árvízszint felett sorakozó kis faviskókból pedig egész családok integetnek az elhaladó csónakoknak. A folyó ebben az évszakban roppant alacsony és csendes, így többször ki kell majd szállni a sekélyebb részeken, hogy a pipante tovább tudjon haladni. Cuyamel, Tiburo és Argaiti települések mellett haladunk el, ezen a vidéken alig száz éve még ruhátlan, nyilakkal és dárdával vadászó indiánok támadták meg az átutazó európaiakat, közülük a tawahka törzs az egyetlen, amely túlélte az azt követő népirtást. Őket ezekről a településekről már a ladino (spanyol-bennszülött leszármazott) földbirtokosok és aranyásók üldözték tovább a terület belseje felé. Este a Las Cruces nevű fogadóban szállunk meg, itt meleg vacsora és ágy vár mindenkit. Ezek a fogadók helyi csomópontok, ahol a folyón közlekedő utasok, a környék marhatenyésztői és vendégmunkások gyűlnek össze esténként, hogy a néhány órára bekapcsolt generátor mellett megigyanak egy sört és húszéves amerikai akciófilmeket nézzenek. Nyitott, barátságos emberek a „rancherók”, akik közül sokan igen gazdagok, de az itteni egyszerű és egészséges életet nem cserélnék fel másra.

Különprogram: aranymosás a folyóparton, egy közeli ranch látogatása, fürdés a folyóban.

4. nap: Krausirpi

A mai napon sem változik sokat a táj, bár egyre több a friss erdőirtás, a nemrég épített kerítés, és este felé feltűnnek az első erdőfoltok. A parton krokodilok és édesvízi teknősök napoznak, az égen pedig keselyűk és halászsasok követik utunkat. La Moskitia, azaz Gracias a Dios megye helyi neve hatalmas terület, melynek csak egészen kis része a tengerparti sáv, azaz a Moszkitó-part. A mai nap elhaladunk Valencia, Gavila és Kuhmako mellett, majd megérkezünk Wasparasniba, amely az első tawahka település a folyó mellett. Egy rövid pihenő után sietünk tovább, hisz előttünk áll még Parawas, Cuncunwas, Camacas és Japuwas, ez utóbbi egy ősi központja a tawahka indiánoknak, akik közül sokan sajnos már innen is elmenekültek Krautarába. Pár száz méterrel lejjebb Krausirpi az utolsó állomásunk lesz aznap. A szállás egy üres és egyszerű, cölöpökön álló faház lesz, melynek deszkáin kiterítheted a matracod, ill. felkötheted függőágyad. Meleg vacsorával várnak a helyiek, este pedig megismerkedünk a családdal, akik vendégül látnak.

Különprogram: internet, éjszakai horgászat, forró csoki főzés, gyalogos látogatás Krautarába

5. nap: Rio Coco

Kora reggel vár a folyóparton a „cayuco”, azaz a pipante kistestvére. A magyar dereglyéhez hasonló, egyetlen fatörzsből kivájt szerkezet pereme a vízfelszíntől néhány centire magasodik, és bottal vagy evezővel hajtják. Pár órás evezés után már a Sutawala-folyón haladunk felfele. Ez itt már valódi elsődleges esőerdő, bár a fakitermelők ide is egyre gyakrabban látogatnak. Amikor már nem lehet tovább haladni a vízen, kiszállunk, és évszázados ösvényeket követve elindulunk a nicaraguai határ felé. Még a helyiek is ritkán járnak errefele, ezért kísérőnk egyike lesz a nagy öregeknek, akik még a nyolcvanas évek Contra-háborúja alatt menekültek Hondurasba. Dél körül elérjük a Montanas de Colón egyik nyúlványát, itt eltűnik a patak, melyet eddig követtünk, és sziklás, vadregényes gerinceken kell átkelnünk. Megkeressük az Anwuas-folyó forrását, és követjük végig a Coco-folyó partjáig, amelynek túlpartján már Nicaragua fekszik. Tábort verünk és vadászni indulunk, ha szeretnénk húst enni vacsorára. Bőgőmajmok és tücskök hangjai mellett térünk nyugovóra, igény szerint függőágyban vagy gallyakból épített dzsungelszálláson.

Különprogram: egész napos pihenés Krausirpiben

6. nap: Tunu, a ruhabolt

Kora reggel indulunk vissza, és egy másik úton jutunk el a Sutawala-völgybe, ahol barlangokat és különleges karsztképződményeket figyelhetünk meg. Az élővilág itt észrevehetően gazdagabb, mint a Patuca mentén, bár ide is egyre sűrűbben járnak a helyiek vadászni, gyűjtögetni. Hazafelé a kísérőnk több tucat növényt és fát mutat be nekünk, melyet a tawahka indiánok évszázadok óta használnak ételként és gyógyszerként. Megismerkedünk a kinin, apazote, cilantro, dormilona és danto gyógyfüvekkel, valamint pálmadiót, zuppote-bogyót és különleges gyökereket kóstolunk meg. A tunu fa kérge lesz mindezek közül a legérdekesebb, ennek a lágy háncsrészét helyi segítséggel lefejtjük, majd magunkkal visszük. A tawahkák ebből készítették régen ruháikat, takaróikat. Este ismét Krausirpiben vacsorázunk és alszunk.

Különprogram: tunu kéreg előkészítés, néptánc- és énekbemutató, internet.

7. nap: A kakaó és a csokoládé útja

A vendéglátó családunk ajándéka a mai nap, ugyanis semmit nem kérnek a programért. Céljuk, hogy a vendégek első kézből megtapasztalják, milyen az élet errefele, mi mindent kell csinálni ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak. A hatvan éves nagyapát kísérjük el egy átlagos napján. Kora reggel felevezünk a folyón a kakaófákhoz, melyek nagy részét a 2008 év végi árvíz szinte teljesen elpusztított. Gőzerővel folyik az újratelepítés, bizony nem kis munka az apró csemetéket egyetlen hosszú késsel tisztán tartani a mindent elborító trópusi növénytakaró mellett. A nagyobb fákról az érett kakaótermést begyűjtjük, majd irány a folyópart. A túloldalon, az ártéren termesztik a többi növényt: bab, kukorica, rizs, uborka, paradicsom, tök, jukka és paprika terem itt apró kis telkeken, melyeket az évente kiöntő folyó lát el elegendő szerves anyaggal. Besegítünk a munkákban, majd terményekkel, esetleg egy óvatlan vadpulykával megrakodva hazatérünk kora délután. Az igazi munka csak most kezdődik, ugyanis a kakaó termését felnyitva a magokat ki kell kaparni, azokról a lédús burkot eltávolítani (ugyanúgy, mint a meggyről:), majd a szárítóra helyezni. A már száraz magokat a ház asszonya megpörköli, majd az egész család részt vesz a héjazásban. A csupasz magokat ledarálják, majd tejjel és kis cukorral összefőzik, és máris kész a természetes forró csokoládé. A munka persze nem ér véget, be lehet segíteni a rizshántolásba, babtisztításba, jukka hámozásba is. Este a helyi vadászok mindent megtesznek azért, hogy hagyományos tawahka ünnepi ételt fogyaszthassunk.

Különprogram: tunu kéregből ruha készítés, kagylógyűjtés a vacsorához, pipante háziverseny, egész napos pihenés

8. nap: Pimienta

Krausirpiből a helyi plébános visz majd el egészen Pimientáig. A falu neve spanyolul borsot jelent, a helyiek szerint régen fűszernövényeket termesztettek a közelben, innen a név. Útközben elhaladunk Panzana mellett, amely az első miszkitó település a folyón lefele haladva. Pimienta mellett a pletykákkal ellentétben nincsen semmilyen rejtélyes repülőgéproncs, a hondurasi Közlekedési Minisztérium is megerősítette a következőket: 1984-ben a hondurasi hadsereg Hercules típusú csapatszállító repülőgépe lezuhant a közelben. A fedélzeten 63-an tartózkodtak, többségük a hadsereg magas rangú tisztjei, valamint néhányuk családja. A szerencsétlenséget senki nem élte túl, a pilótát egy magas fáról kellett lehozni. A roncsok több száz négyzetméteres területen hevernek elszórva, nagy részük már az avar alatt fekszik. A baleset után a hadsereg helikopterekkel és lánctalpas kaparókkal a roncsok nagy részét elszállította további vizsgálatra, a holttesteket pedig mind a fővárosba vitték eltemetni. Több, mint húsz évvel a tragédia után már csak néhány vasdarab, kábel és egy beton emlékmű őrzi annak emlékét. Rövid, könnyed, két órás túra során megnézzük a roncsokat, kitisztítjuk késeinkkel az emléktábla körül a bozótot, és megkerülve a hegyet, másik útvonalunk hazatérünk.

Különprogram: látogatás az illegális fakitermelők táborába, mahagóni-csemetekert, hogyan készül a pipante, helyi kézműves szakkörök

9. nap: Wampusirpi

Pimientában reggel még alkalmunk lesz körbejárni a falut, itt már lehet szabadon fotózni, a miszkitók sokkal barátságosabban fogadják az idegent, ez elsősorban annak tudható be, hogy kevesebb üldöztetés és atrocitás érte őket az utóbbi száz évben. Akinek van kedve, kora hajnalban elkísérheti a halászokat a folyón, a többiek pedig versenyezhetnek a helyi nyolcéves kislányokkal, ki bírja tovább a hatalmas famozsárban hántolni a rizst. Ismét csónakba ülünk, és elhaladunk Buena Vista, Arena Blanca, Nueva Esperanza és Tukrun mellett. Ezek a falvak már jóval ismertebbek, a legtöbb helyen van vegyesbolt, és a parton nagy hirdetőtáblák tájékoztatnak a különböző EU-s támogatásokról: latrinák, viharbiztos lakóházak, biztonságos tűzhelyek. A következő falvak is hasonlóak: Khurpa, Ahuastingi, Bodega és Raya, az időtől és csapattól függően meglátogatjuk ezeket a helyeket is, ahol különböző ételekkel, szokásokkal és helyi gyógynövényekkel ismerkedünk meg. Késő este érünk Wampusirpibe, ahol az eddigiekhez képest modern szálló és kávézó várja a fáradt külföldieket.

Különprogram: internet, lokális törzshelyek, focimeccs a helyiekkel

10. nap: Brus Laguna

Reggel meglátogatunk egy igazi csokigyárat. Wampusirpiben lakik már húsz éve egy volt katolikus plébános, aki külföldiként jelentős dolgokat vitt végbe a faluban. Több, mint negyven embert foglalkoztat különböző munkákban, támogatja a helyi fiatalok iskoláztatását és vészhelyzet esetén bárkit ingyen a városi kórházakba reptet. Ami minket érdekel az mégis a csokigyár, amely egy kis konyha a háza alatt. A helyben vásárolt organikus kakaót prések és centrifugák segítségével zsírtalanítja, így bolti eladásra is alkalmas, finom kakaóport állít elő. A maradék kakaóvajból pedig főzéshez olajat és kozmetikumokhoz kakaózsírt gyárt. Belekóstolhatunk a számtalan kísérleti és forgalmazott termékbe, miközben meghallgatunk egy roppant érdekes élettörténetet. Később motorcsónakba szállunk, és irány a tengerpart! Azaz majd később, ugyanis ma még egy hosszú, hét órás út vár ránk, végig a Rio Patuca alsó folyásán. Este szállás és meleg vacsora Brus Laguna vendégszerető, hamisítatlan miszkitó falujában, ahol ha szerencsénk van, elkapjuk az idei „Fiesta de la Iguana”, azaz a leguánok ünnepét, amikor mindenki ezekből az egyre ritkább, varánusz-szerű hüllőkből főz vacsorát.

Különprogram: kocsmatúra, internet, esti krokodil les

11. nap: Rio Plátano

A reggeli fényben gyönyörű színekben pompázik a lagúna, ez a tengertől félig elzárt, kissé sós, zavaros víz. Több ezer madár, rák, hüllő és hal lakhelye ez a rész, melynek mangrove fákkal szegélyezett partjait és kis vízi útjait ismét apró kenuval fedezzük fel. A kócsagok és gémek tömegei között kievezünk a tenger felé, ahol a reggeli párában dolgozó garnéla-halászok munkáját tekintjük meg. A kihalófélben levő mesterség erősen szezonális: minden évben március-április hónapokban van csak annyi garnélarák, mely halászatukat megérné. A fogást a helyi éttermeknek és magánszemélyeknek adják el, a tengeren ipari mennyiségeket halászó hajókkal nem tudják felvenni a versenyt. Nem kell már visszatérnünk Brus Lagunába, ugyanis kapitányunk jól ismeri a vidéket. Nyílt füves pusztát, egy különleges biotópot látogatunk meg a közelben, majd irány a tenger. A lagúna bejárata csupán száz méter széles, és mindkét oldalon ideiglenes halászviskók tucatjai sorakoznak. Itt is megállunk röviden, és megnézzük, hogyan élnek itt a családok sokszor hónapokon át. A homokdűnék között, tenger és lagúna ölelésében töltik el évente azt a pár hónapot, amikor megfeszített munkával megkeresik az egész évre valót. A kifogott makrélát, tarpont és holdhalat kettévágják, erősen besózzák majd a napon kiszárítják. Így kerül a boltokba a természetes módon tartósított hal. A Brus körüli szemetes partot elhagyva húsz perc után gyönyörű, tiszta homokdűnékhez érünk, melyek közé április-májusban éjjel tengeri teknősök százai jönnek ki tojásaikat lerakni. Este érünk Rio Plátanoba, ahol egy vendégszerető halász családjánál szállunk meg. Mi más is lenne a vacsora, mint frissen sült barrakuda-filé?

Különprogram: teknős-fészek keresés éjjel, hálóvetési gyakorlat a tenger hullámain, tortilla-sütés házilag

12. nap: Las Marias

Kora reggel elindulunk Cocovilla felé, ahol már vár ránk Alberto, a helyi kapcsolat. Albertónak birtokai vannak a Baltimore-hegység lábánál, marhát és lovakat tenyészt, kukoricát termeszt a Bioszféra Rezervátum mellett. Úgy ismeri az egész hegységet, mint a tenyerét, és ami a legfontosabb, a helyi utazásszervező maffiához semmi köze. Lovakkal vagy gyalog indulunk Las Marias felé, kinek mi a megfelelő. Aki ragaszkodik a gyalogláshoz, annak is vihetik a zsákját a lovak. Hat óra alatt érünk a faluba, útközben pedig ízelítőt kapunk a természetvédelmi terület gazdag állatvilágából. Útba ejtjük az egyik közeli csúcsot, majd estére érünk a faluba. Las Mariast alig 200 család lakja, többségük pech nemzetiségű, bár az ő kultúrájuk változott a legerősebben a globalizáció hatására. A pech nyelvet már csak a felnőttek beszélik, és több éve küzdenek, hogy az iskolában is kötelező legyen oktatása. Szállás ágyban, egyszerű turistaházban.

Különprogram: látogatás a helyi kubai kutatóorvoshoz, aki szinte mindent tud a helyiekről, de egy külföldi szemével

13. nap: Barlangrajzok

A mai nap ismét csónakba szállunk, és elindulunk a Rio Plátano felső szakaszához, ahol az esőerdő máig megfejtetlen sziklarajzokat rejt. A különböző állatokat ábrázoló, több ezer éves festmények már a pech és egyéb törzsek érkezése előtt itt voltak, eredetüket homály fedi. Hazafele megismerkedünk a pech törzs által használt ehető és gyógynövényekkel. Las Mariasban pech kulturális bemutató vár, tánccal, zenével, ananász-sörrel és cukornádpálinkával.

Különprogram: pihenés a faluban egész nap

14. nap: Cocovilla

Las Mariast kora reggel elhagyjuk, és nekilátunk eddigi legnagyobb vízi teljesítményünknek: nekünk kell leevezni a Rio Plátanon egészen a tengerig. Motor nélkül sokkal több állatot látunk, és bár a kísérőnk segít a kormányzásban, teljesen tőlünk függ, mikor szeretnénk megérkezni. Közepes turista-tempóban is leérünk késő délután, a torkolattól pedig egy kellemes, két órás séta Cocovilla, végig a parton, homokdűnék és halászfalvak között. Este a barátságos és nagyon csendes (kivéve a másfél óra esti tévézést) Cocovilla egyik szállójában alszunk, vacsorára pedig rákkoktél és leguán-tojás rántotta a menü.

15. nap: Plaplaya

A kora reggeli csónakkal megérkezünk Plaplaya kikötőjébe, ez Honduras legkeletibb, valódi garifúna települése. A garifúna népcsoport alig kétszáz éves múltra tekint vissza, karibi-afrikai ültetvényes rabszolgák és helyi indiánok leszármazottai, teljesen egyedi nyelvvel és kultúrával. Itt már a házak mellett inkább jukka és ananász nő, a bab és kukorica errefele már nem nemzeti eledel. A jukkából készül a garifúnák nemzeti étele, a kaszáva-kenyér. Meglátogatjuk a helyi falutörténet nagy kutatóját, aki elmagyaráz mindent, amit tudni szeretnénk a népéről, életükről és az őket fenyegető veszélyekről. Ha eddig csodálkoztunk a miszkitó falvak vendégszeretetén és kedvességén, a garifúnáktól egyenest el leszünk ájulva. Még a különböző etnikai kisebbségek között is utolsó helyet elfoglaló feketék közösségeit hanyagolja a kormány leginkább, mégis tárt karokkal fogadnak bárkit, aki erre téved, mindenüket megosztva. Sült halat, virágból készült mustot és ananászbort kóstolunk, és elhullott teknősök páncéljából készült hagyományos garifúna ékszereket vásárolhatunk emlékbe. Bár a garifunák nemzeti ünnepe júliusban van errefele, este nagy bulit csapnak a helyiek a tiszteletünkre: az asszonyok a híres afrikai tánc, a punta ritmusára riszálják, míg a férfiak hatalmas dobokon, teknőspáncél-csörgőn és kagylókürtön kísérik őket. Persze csak mértékkel veszünk részt az ünneplésben, hisz este tízkor irány a tengerpart, ahol a helyi teknősvédő állomás munkatársainak meghívására részt vehetünk mindennapi munkáikban. Ezekben a hónapokban érkezik négy teknősfaj Honduras partjaihoz, hogy 150-200 tojásból álló fészkeiket a meleg homok alá kaparják. A helyi önkéntesek feladata az éjszakai járőrözés során a tojások begyűjtése és a keltetőbe helyezése. Május elején már kikelnek az első, egy hónapja begyűjtött apró teknősök, akiket személyesen engedhetünk vissza a tengerbe.

Különprogram: pihenés a szálláson

16. nap: Batalla

Innen motorcsónakkal célszerű továbbutazni, végig a part menti lagúnák rendszerén. Vízimadarak és magányos halászok, kolumbiai motorcsónakok és nyolcszáz lóerős határvadász hajók világa ez, a Moszkító-part nyugati bejárata, vagy számunkra inkább kijárata. Két óra múlva Batallában vagyunk, ahol pihenünk egy napot a tengernél.

Különprogram: fél nap egy halászbárkán, napozás, internet, ismerkedés a helyi kultúrával

17. nap: La Ceiba

Eddigre már teljesen megszoktuk a kényelmetlen fekhelyeket és a kevés alvást, ezen a klímán nincs is szükség többre. Elbúcsúzunk La Moskitia vadregényes tájaitól, és felmászunk egy kisteher platójára. Ha szerencsénk lesz sofőrünk „con emoción”, azaz érzelmesen vezet (ez a gyorsnak a fokozása), és nem akármilyen terepen. Az utat néhol elmosta a tenger, ilyenkor tengelyig a homokba és hullámokba süppedve száguldunk végig a parton, máshol dűnékre kapaszkodunk, kisebb folyókon gázolunk át. A táj gyönyörű, hurrikán tépte erdők, mangrove mocsarak, sós lápok és kék öblök váltják egymást az apró halászfalvak között, ahol még mindig a gally és a fűtető dívik, ahol megáll az élet, ha éppen a napi egy autó halad át. A táj egyre hegyesebb lesz, majd délután elérjük Tocoa városát, és egyben elhagyjuk a Moszkító-partot. La Ceiba mellett szállunk meg, és felkészülünk a nagy pihenésre.

18-19. nap: A felfedezetlen sziget (Különprogram)

A Karib-tenger vidéke maga a képeslap-álom: hófehér homok, zöld pálmafák, türkizkék tenger, világelső korallzátonyok. Mexikótól Panamáig terjed ez a hatalmas terület, és bizony a külföldiek által elérhető helyek egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy az utazási irodák katalógusain. Honduras három nagy szigettel és kismillió apró zátonnyal rendelkezik a térségben. Roatán szigete drága és beépített, Utila pedig zajos és szemetes. Ha nem a rongyrázás, kötelező búvárkodás vagy a hajnalig tartó tinibuli a műfajunk, akkor máshová kell menni. Egy felfedezetlen szigetre. Félreértés ne essék, nem mi találtuk meg ezt a maréknyi homokot az óceán közepén, és nem is mi voltunk az első fehér emberek arrafele. De kétségtelen, hogy ez a bizonyos hely sokkal közelebb áll a lakatlan trópusi paradicsomról alkotott elképzelésünkhöz, mint a Bahía-szigetek. Itt is lehet búvárkodni, úszkálni, napozni vagy csak simán sétálni, és mindezt szinte egyedül, csendben, a szél és a sirályok kíséretében.

20. nap: Tegucigalpa

Reggel visszatérünk a szárazföldre, és megegyezés szerint belföldi járattal vagy busszal a fővárosba megyünk. A szálláson felvesszük a túra elején itt hagyott felesleges felszerelést és igény szerint még szétnézünk a városban.

21. nap: Hazafele

12:00-kor indul a gépünk hazafele, így érdemes már reggel kimenni a reptérre.

Földrajzi fekvés

Hondurast észak felől az Atlanti-óceán, nyugat felől Guatemala, El Salvador és a Csendes-óceán, dél felől Nicaragua határolja. A nyugati országrészt a Sierra Madre déli nyulványainak 2000 méter fölé emelkedő hegycsúcsai uralják, kelet felé a térszín egyre alacsonyodik. A Karib-tenger partvidéke többnyire dombos, kivéve a Moszkító-part közel 100 km széles partmenti sávját, ahol a síkvidéken trópusi esőerdők és mocsarak alakultak ki. A hegyvidék nyugati területei köderdőket rejtenek, az ország közepe felé haladva szárazerdők és szavannák fedezhetők fel. A Bahía-szigetek fehér homokos trópusi szigetek, legnagyobb tagja Roatán.

Éghajlat

Honduras belső tereülete szavannákkal és szárazerdőkkel borított. Errefelé alacsony a csapadékmennyiség, aminek java július és szeptember között esik. A hegyvidéki területek köderdői nedvesebbek, itt is igaz az, hogy a csapadék legnagyobb része július-szeptember között esik, de a kisebb medencékben és völgyekben bármikor kialakulhat hosszabb-rövidebb esős időszak.

A Moszkító-part és a Karib-tenger éghajlata igazi trópusi. Az csúcshőmérséklet napközben 30 fok, ami a száraz évszakban (március-április) 40-45 fokra is felemelkedhet. Ekkor ritkán esik az eső, de májustól ismét jön az esős évszak. Júliustól szeptemberig esik a legtöbb eső, akár napi rendszerességgel. Szeptembertől novemberig tart a hurrikán szezon, úgyhogy nem ajánlott ekkor utazni. A páratartalom májustól januárig közel 100 %-os, februártól lassan csökken. A "leghidegebb" hónap a december, ilyenkor az átlaghőmérséklet "csak" 20 fok, azonban esténként akár 10 fokra is lehűlhet az idő.

Kultúra

Honduras legnagyobb részén az ősi kultúrák nyomai teljesen eltűntek. A belső területeket főként meszticek lakják, akik túl sok izgalmat nem rejtenek az utazó számára. Itt nem töltünk sok időt, azonban a Tawahka Nemzeti Park és a Moszkító-part indiánközösségei Közép-Amerika egyik utolsó őserdei közösségei. A tawahkák alig 8 ezren élnek Hondurasban, kultúrájuk teljesen természetközeli. Ezen a vidéken nincs út, sem áram, így teljesen érintetlen törzseket fedezhetsz fel. Rajtuk kívül megismerkedsz a népesebb miszkító és pech indiánközösségekkel is.

A Karib-tenger partvidéke és a Bahía-szigetek a garifúna kultúra mintapéldája. A rabszolgaság elől menekülő karibi feketék sajátos kevert kultúrája nagyon hasonlít a jamaikai kreol kultúrához, azonban saját (francia, spanyol, indián és afrikai törzsi dialektusok keveredéséből származó) nyelvük és zenéjük sajátos hangulatot áraszt.

Szállás

Az utazás alatt a településeken hostelekben, vendégházakban, magánházakban ill. a táborokban szállunk meg, függőágyakban vagy matracon. A szállások tiszták és rendesek, a zuhanyzók általában közös mosdók lesznek. Fűtés és meleg víz nincs, de nem is igényled majd.

Élelem, víz, alkohol

A hondurasi konyha egyedi de roppant egyszerű és unalmas. Alapvető táplálék a tortilla (kukoricalepény), a bab és a rizs. Egy kifőzdében kapható normál adag étel ára 30-50 lempira (1-1,5 €). Ha betartod a túravezetőd ajánlását, akkor gyomorrontástól és hasmenéstől nem kell tartanod. Nemzeti étel a baleada, ami amolyan hondurasi töltött lángos

Vizet sehol ne fogyassz csapból, a jégkockát és jégkrémet kerüld. A boltban kapható sörök ára és minsőége a gyengébb magyar sörökével vetekszik. Az őserdei indiánok készítenek mislát, azaz erjedt kukoricasört, ami nagyon olcsó, de nem valami ízletes. Ezen kívül chicha, guarapo, sopa de cana es tucatnyi más heéyi italt készítenek. Bor nincs, és ha van, az is import és drága. Égetett szeszek közül a rumok és a cuukornádpálinkák népszerűek.

Felszerelés

Ami a túra alatt elengedhetetlen:

Pénz, bank

Honduras pénze a Lempira (Lps). 1 € = kb. 24 Lps. A bankokban és pénzváltókban az eurót ritkán váltják, azt is rosszul, ezért ajánlott dollárt magaddal hoznod. Utazási csekket és egyéb valutát felesleges hoznod, az automaták csak VISA-kártyákat (+AMEX) fogadnak el. Pénzváltási és -felvételi lehetőség lesz a fővárosban, Juticalpában, Palestinában és La Ceibában, de érdemes már az első nap beváltani a teljes összeget.

Áram és kommunikáció

Hondurasban az áram 110 V. Átalakító szükséges. Mobiltelefon (roaming) a városokban használható, a percdíj nagyon magas (kb. 2 €), de nagyon olcsón lehet helyi kártyás mobilt venni. A vezetékes telefon sem olcsó (1 €/perc), de az internet nem drága (1 €/óra) és sok helyen elérhető. A Moszkító-parton kevés helyen van áram, némely háznál megjelent a napelem és a gazdagabbak generátort használnak. Internetezni lehet Palestinában, Krausirpiben, Wampusirpiben és Brus Lagunában is. 2008-ban ezeken a településeken felállítottak mobil tornyokat is, ezért a mobiltelefon itt-ott már használható.

Oltások, gyógyszerek, higiénia

Kötelező oltás nincs a térségbe, azonban erősen ajánlott a Hepatitis A+B kombinált és a Tetanusz oltások beadatása. Ezek beadását legkésőbb 1 hónappal az utazás előtt meg kell kezdeni. Maláriától csak a Moszkító-parton kell tartani, amire túravezetőd a Malarón szedését ajánlja. Ezzel kapcsolatban nézz körbe az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. Hondurasban a higiéniás szint elmarad az európaitól. A vidéki területeken több helyen csak pottyantós WC van, a városokban azonban mindenhol angol WC-vel számolhatsz. A papírt soha ne dobd a WC-be, az ottani szűkebb csatornázást eltömheti. A utazás során csak az erdei túrákon használjuk az erdőt ilyesmire, de ott sem dobálunk el semmit, hanem ideiglenes latrinát ásunk. A helyiek sem piszkítanak saját lakhelyük köré, a legkisebb településen vagy tanyán is van erre a célra ásott budi. Az éttermek és kifőzdék tiszták, nyugodtan ehetsz a piacon, de csak túravezetőd ajánlásával, különben hamar elronthatod a gyomrod. Csapvizet ne igyál, de a Rio Patucába folyó patakok vize iható. Ha spórolni akarsz a drága ásványvízzel, hozz magaddal vízszűrőt vagy víztisztító tablettát.

Vízum

Magyar állampolgárnak Hondurasba nem kell vízum.