Matterhorn és más vagány svájci négyezresek
Alpesi mászásban hihetetlen "termékeny" 12 nap, melynek során számos négyezres csúccsal alapozod meg a Matterhorn-kísérletedet.
Kevés iKaland ügyfél rendelkezik a Matterhornhoz szükséges hegymászó tapasztalattal, ami csak két féle módon pótolható: mászással és mászással. A fejlődés pedig akkor a legsikeresebb, ha intenzív a felkészülés. Azt a tapasztalatot, amit a Matterhorn biztonságos, jó hegyivezető által biztosított mászása kíván, meg lehet szerezni néhány klasszikusnak számító alpesi út teljesítésével - helyben, Zermattban. Íme a lehetőség arra, hogy az egyébként megkívánt Stüdlgrat-szintű tapasztalat nélkül kiutazz a mágikus Matterhorn lábához, kellőképp felkészülj a szomszédos 4000-es lankákon, majd amikor tudásod és az időjárás engedi, nekiveselkedj a Matterhornnak.
Így mindenképp sikerekben gazdag alpesi túrát abszolválsz, hiszen ha a "Matyi" nem is jön össze, akkor is ott lesz a tarsolyodban (és a fényképeződben) a Castor, Breithorn és a Rimpfischhorn négyezres hegycsúcsok élménye, tapasztalata.
Kevés a szabadságod? Kattints ide a klasszikus, hatnapos Grossvenediger+Matterhorn programhoz.
INDULÁS ÉRKEZÉS
- 2011. augusztus 6., szombat
- 2011. augusztus 17., szerda
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
- Indulás előtt 15 nappal
|
2/4/6 fő
Normál ár:
Klubtagoknak: 197.000 Ft
188.300 Ft |
|
- szállás (igényekhez mérten)
- a felvonójegyek
Egyéb információk
Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás
- Könnyű turistaösvények, városi séták.
- Turistaösvényeken egésznapos túrák.
- Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
- Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
- Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás
Őserdei túrák nehézségi besorolása
- Könnyű gyalogtúrák
- Közepes gyalogtúrák
- Nehéz gyalogtúrák
- Nagyon nehéz gyalogtúrák
- Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás
Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz
Túrák technikai nehézsége
- Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
- Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
- Jégen, gleccseren való közlekedés.
- "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
- Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.
További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók
Kulturális sokk besorolás
- A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
- A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
- A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
- Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
- Extrém kulturális sokk
Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk
Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás
- Könnyű turistaösvények, városi séták.
- Turistaösvényeken egésznapos túrák.
- Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
- Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
- Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás
Őserdei túrák nehézségi besorolása
- Könnyű gyalogtúrák
- Közepes gyalogtúrák
- Nehéz gyalogtúrák
- Nagyon nehéz gyalogtúrák
- Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás
Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz
Túrák technikai nehézsége
- Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
- Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
- Jégen, gleccseren való közlekedés.
- "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
- Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.
További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók
Kulturális sokk besorolás
- A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
- A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
- A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
- Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
- Extrém kulturális sokk
Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk
- Fizikai nehézség:

- Technikai nehézség:

- Kulturális sokk:

Túravezetőid
Születési év: 1968
Foglalkozás: túravezetés, expedíció-szervezés, síoktatás
Beszélt nyelvek: angol
Kedvenc túrája: Matterhorn
Többi túrája: Grossvenediger, Grossglockner, Grossglockner-Stüdlgrat, Mont Blanc, Kilimandzsáró
Expedíciók: Aconcagua Exp.
Születési év: 1960
Foglalkozás:Sziklamászó oktató, hegyivezető, térképész
Beszélt nyelvek: német
Kedvenc túrája: Mászómozaik
Többi túrája: Isztria sziklafalai,
Élménymászás az Adrián, Dolomitok Light
Személyes blogja: Itt elérhető
Születési év: 1967
Foglalkozás: túravezetés, hegymászás, síoktatás, fogtechnikus
Beszélt nyelvek: angol
Kedvenc túrája: Matterhorn
Többi túrája: Grossvenediger, Grossglockner, Grossglockner-Stüdlgrat, Mont Blanc, Monte Rosa, Elbrusz
Expedíciók: Aconcagua Exp.
A program nagyon röviden összefoglalható: kiutazunk a dél-svájci Zermattba, ahol tíz napon keresztül zsebeled be a négyezres csúcsokat, majd hazajövünk. Az iKaland hegyivezetőkkel 12 nap leforgása alatt olyan alpinista tapasztalatra, állóképességre és főleg élményekre teszel szert (mert ugye erről szól az egész), amilyet más úton-módon aligha szerezhetsz meg. Csak győzd elmesélni idehaza!
Az alábbi hegycsúcsokon történik a felkészülés, akklimatizálódás (ez csak elképzelés, hiszen lehetőségeink szinte korlátlanok - a programot nagyban befolyásolja az időjárás és a kötélpartik (2 fő/vezető) állóképessége).
Felkészítő túrák Zermatt és Saas környékén
- Breithorn - 4164 m. - klasszikus alpesi út, az egyik legmászottabb négyezres az Alpokban. Zermattból felvonóval egészen 3825 méter magasra repülsz, majd hosszú hólejtőkön keresztül könnyed sétával éred el a csúcsot. Hajnali indulással délutánra visszaérsz Zermattba pihenni. A Klein Matterhornra vezető felvonó Európa legmagasabbra felmenő liftje és híresen szép kilátást nyújt; vigyázz, a felmenet alatt nehogy elfogyjon a hely a fényképeződ memóriakártyáján.
- Rimpfischhorn - 4199 m. A környéken viszonylag kevéssé mászott hegy. Nem kifejezetten könnyű, de nem igényel különös technikát sem. Zermattból indulva kb. másfél-két nap alatt fordulsz meg a csúcson.
- Castor - 4226 m. Gyönyörű, változatos mászást ígér; a helyi vezetők ezen a hegyen mérik le kliensük alkalmasságát a Matterhornra.
- Riffelhorn (szikla út): 3800 méter magas csúcs, szinte hómentes nyáron. Ide ékekkel, friendekkel felszerelkezve indul a csapat; a jégcsákány és hágóvas a szálláson marad, hiszen ez a nap a sziklamászásé. Technikailag nehezebb, mint a Matterhorn. Aki a Riffelhorn napos sziklafalán jól szerepel, nem lesz technikai gondja a Matterhornon.
Léteznek olyan variációk is, miszerint Zermattól keletre, a Saas-völgyben történik a felkészülés. Itt némileg kevesebb a lehetősége a csapatnak, de a szállás olcsóbb. A túrát megelőző egyeztető összejövetel során dől el.
Maga a Matterhorn mászás pedig így zajlik:
1. nap: Matterhorn, Hörnli Hütte (3260 m)
Reggel frissen indulsz neki a várva várt hegynek. A felvonóval a Schwarzsee-ig viteted magad. A Fekete-tótól egy kellemes és szép, kétórás túrával napnyugtára (vagy valamivel sötétedés után) eléred a menedékházat (3200 m), ahol az éjszakát töltöd majd.
2. nap: Matterhorn csúcstámadás (4478 m)
Ma kora hajnalban kelsz, hogy az Alpok minden bizonnyal legnépszerűbb csúcsát megmászd. Kedvező feltételek mellett hat órányi kemény járás és mászás során küzdöd le az 1200 méter szintkülönbséget. A Grossvenedigeren már kipróbált, bevált és megszeretett jégszerszámokat intenzíven használod, míg biztosításodért Erőss Zsolt begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting és Markos Huba hegymászókötele felel a meredek falon. A csúcsra a délelőtti órákban érsz fel. A piramis tetején egy keskeny, rövid gerincen átsétálva éred el a csúcsot, ahol minden irányban meredek sziklafalak tátonganak alattad. Rövid pihenőre van csak idő, hiszen sietned kell a lejutással is. A menedékházhoz visszaérve kipihenheted a fáradalmakat. Óriási teljesítményt tudhatsz magadénak, mert meghódítottad az Alpok egyik legnehezebben mászható hegycsúcsát.
Valamivel könnyebb túrák
- Dom
- PizBernina-PizPalü
- Glockner-Stüdlgrat
Figyelem! A túravezető útiköltsége nincs benne a részvételi díjban, ő is valamelyik autóba társul be, de a rá eső költségeket a túrázók osztják szét egymás között. Íme a képlet:
Adott autó költségei, osztva az autóban ülők számával, osztva a túrázók létszámával= a túravezető kiutazását fedező költség (fejenként).
Az árak kalkulálásáról
Annak érdekében, hogy a kétfős kötélpartik tagjaként a lehető legtöbbet kihozd ebből a túrából, maximálisan rugalmassá szeretnénk tenni a szállás-felvonó variációkat. Ezért az árba nem vettük bele az ügyfelek, illetve túravezetők felvonójának és az ügyfelek szállásának díját. Miért nem? Hogyha például esős időt fogtok ki, többet lesztek Zermattban, ahol olcsóbban meg lehet szállni (pl. a kempingben). Hogyha a helyzet és a kedvetek úgy hozza, akkor pl. nem másszátok meg a Breithornt, amire a felvonóköltség igen magas. Hogyha úgy döntesz, előbb haza akarsz menni/később érkezel 1-2 nappal, akkor nem kell a fel nem használt éjszakák szállásáért fizetned.Ezeket a tételeket, ha "biztonságból" beépítenénk az árba, akkor - talán feleslegesen - jóval megemelné a részvételi díjat. Görgess lejjebb az 'Árak' fejezethez, ahol részletezzük, milyen költségekre, árakra számíthatsz.
Időjárás
A Matterhorn önmagában is kemény hegy, de az időjárás erre még rátesz egy lapáttal. Formája miatt a felhők nehzen siklanak fel az oldalfalán, ezért gyakran ködös a mászóút. Esőre és havazásra bármikor számíthatsz. A csúcs közelében a hőmérséklet -10 is lehet, készülj meleg cuccokkal.
Felszerelés
Mivel a túravezetés részvételi díja tartalmazza a felszerelésbérlést, ezért komoly hegymászó cuccokkal nem kell készülj. Természetesen saját felszerelést hozhatsz magaddal. A túrához lehetőleg merev talpú hegymászóbakancsra (trekkingbakancs kevésbé szerencsés), esőkabátra és meleg holmira lesz szükséged.
Nézzünk néhány felszerelést, ami be kell kerüljön a zsákba:
- Bakancs: vízálló, hóálló legyen és magasszárú. Jó, ha merevtalpú, automata rögzítésű hágóvasra készített bakancs. Ha nem tudod megoldani, az sem katasztrófa, mert azok a hágóvasak amiket kapsz túravezetődtől, minden bakancsra rámennek, de a komolyabb szakaszok miatt érdemes merevtalpú, automata hágóvassal felszerelt bakanccsal készülni. A bakancs legyen betörve!!
- Szél/esőálló nadrág és kabát. Semmi spéci - minden túraboltban kapható különböző árfekvésben és minőségben esőálló, szélálló nadrág és kabát. Ezt még ugyan senki nem kérdezte, de azért megválaszoljuk: nem, a farmernadrág nem jó ide... A meleg nyári hetekben 3-4000 méteres magasságban egy jó minőségű softshell kabát is megteszi a nehezebb esőkabát helyett.
- Lábszárvédő - ez attól véd, hogy a hó bemenjen a bakancsodba
- Aláöltözet és egy könnyű, de meleg polárpulcsi
- Sapka, kesztyű, túrazokni (vagy dupla zokni)
- Étel-ital: másfél literes palack (gleccserpatakban megtöltheted), csokik, ebédrevaló kenyér-kolbász vagy jó kis szalonna. A menedékházak félreeső helységeiben vagy a ház előtt saját főzőn tudsz főzni, ha akarsz
- Túrabot (Még akkor is hozz, ha azt hiszed, hogy téged csak akadályoz! Túravezetőd bebizonyítja, milyen jó - csak bele kell jönni a használatába!)
- Fejlámpa
- Hálózsákbélés vagy vékony, könnyű hálózsák. Ez higiéniás okokból kell; hogyha menedékházban szállsz meg, akkor kapsz pokrócot és párnát. Ezeket azonban ritkán mossák, így nem "érdemes" érintkezni velük. A hüttékben köteleznek saját hálózsákbélés használatára vagy bérlésre (általában 4-5 euró a bérlés).
- Minimum 30 faktoros napvédő krém (de inkább erősebb) és napszemüveg
Amit azonban felesleges hoznod:
- Törölköző és szappan, mert úgysem tudsz zuhanyozni, hacsak nem a lenti házbakban/kempingben. Sokszor fizetős a meleg zuhany 4 euro körül
- Étkészlet és bögre, hacsak nem akarsz magadnak főzni
- Meleg hálózsák
- Saját beülő/hágóvas: ha szeretnéd, hozhatsz saját felszerelést - kérjük, jelezd előre, milyet és milyen állapotban lévőt hoznál. A részvételi díj nem csökken, hogyha saját felszereléssel mászol.
- A jó öreg laposüveg - csak óvatosan és indulás előtt, túra alatt semmiképp ne húzd meg!
Árak
A túravezetés díjának kiegyenlítése július 20-ig esedékes - ez normál áron 860 €, míg Mirador klubtagoknak 790 €. Ezen felül helyben kell fizetned a szállást, a felvonókat, illetve az élelmet, ami a következők szerint áll össze:
- A mászásokhoz szükséges felvonók és vasutak igénybevételének díja: a Castorhoz 86 CHF, a Matterhornhoz 42 CHF.
- Amennyiben Zermattban kempingezni szeretnél, 11 CHF/fő/éjszaka árral számolj, a menedékházakban eltöltött 3-4 éjszakára 38 CHF/éj árat. Zermattban egy olcsóbb panzió. A Zermatt Hostelben a túra időtartamára 374 CHF a szállásköltség (foglalás időpontjától függően). A szállásköltség panziók esetében 46 €/fő/éj áron kezdődik.
- Élelem: a hazainál jóval magasabb árakra kell számíts, de az utazás körülményeinek függvényében hozhatsz hazuról is élelmet. A Hörli hüttében egy pofa sör kb. 10 CHF, egy tál meleg étel 20 CHF, de Zermattban alacsonyabbak az árak.
Utazás
Az utazás alapesetben autókkal történik, és persze segítünk az összeszervezkedésben 'teleautó' rendszerben. Van mód arra, hogy ne autóval, hanem repülő-vonat kombinációval juss el Zermattba. Budapestről 15:20-kor induló EasyJet járattal Genfbe repülhetsz, majd onnan 3,5 óra alatt Zermattba vonatozhatsz, ahova 23:40-kor érkezel. A repjegy ára időben megvásárolva 15.000 Ft retúr, a retúr vonatjegy 90 CHF-ért is megvehető.
Élelem, víz
Az étkezésekről a túra során mindenki egyénileg gondoskodik magának. Élelmiszert a hegy lábánál lévő faluban lehet vásárolni, de jóval drágábban, mint hazánkban, ezért lehet, hogy az „ellátmányt” inkább megéri itthonról magaddal hoznod (pl. kenyér, szalámi, kolbász, sajt, müzliszelet, stb.). A menedékházban van vízvételi lehetőség; itt tudod magadhoz venni egész napos folyadékmennyiséged, a hegyen már csak olvasztott hóhoz tudsz majd hozzájutni.




















