Piz Bernina (4049m) és Piz Palü (3901m), az Alpok 10 legszebb csúcsa közül
Az Alpok legkeletibb négyezresének megmászása & az "Alpok 10 legszebb csúcsa" listán lévő Piz Palü átmászása. Itt a hágóvasad alatt folyik Európa egyik legnagyobb gleccsere is...

A Bernina hegycsoport névadó csúcsa az Alpok legkeletebbre elhelyezkedő négyezrese, de ha túllépünk a számok bűvöletén és a "négyezres" trófea perspektíváján, találunk itt a picivel kisebbre nőtt hegyek között is sok megmászásra, illetve fényképezésre/filmezésre érdemeset.
A svájci oldalról indulva a Diavolezza-ház környéke jó időben – a felvonónak köszönhetően – egy sétálóutca hangulatát kelti, hiszen rengetegen elzarándokolnak ide lefényképezni és szemügyre venni egy olyan panorámát, ami még a svájci Alpokban is kirívóan szép.
Innen körültekintve nem is a Bernina-csúcs látványa nyűgözi le az embereket, hanem valami más: a Palü tökéletes harmóniában álló három kúpja. E triplacsúcsnak hamar bűvöletébe esik az ember és könnyű rajta felejteni a tekintetet hosszú perceken keresztül. Aki szemügyre veszi, annak egyértelmű, hogy miért e hegyet választották be az Alpok tíz legszebbje közé. Akit megbabonáz, az pedig rend szerint meg akarja mászni. A hegység egyik legszebb, legnagyszerűbb túrája a Bernina és a három csúccsal koronázott gerinc végigjárása.
INDULÁS ÉRKEZÉS
- 2010. augusztus 25., szerda
- 2010. szeptember 9., csütörtök
- 2010. augusztus 29., vasárnap
- 2010. szeptember 13., hétfő
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
- Indulás előtt 8 nappal
|
2-4 fő
Normál ár:
Klubtagoknak: 98.000 Ft
90.000 ft |
|
- szállások árát
- étkezések költségét
- az kiutazást és a túravezetők útiköltségét
- a biztosítást
Egyéb információk
A túrázók felkészültségi szintjéhez és az időjárási viszonyokhoz mérten a túravezető némileg módosíthatja a programot.
Túrák fizikai nehézsége - iKaland besorolás
- Könnyű turistaösvények, városi séták.
- Turistaösvényeken egésznapos túrák.
- Többnapos gyalogtúrák, hátamon a házam.
- Magashegyi túrák/mászás 3500 m felett.
- Kötélbiztosítást, jégcsákányt igénylő magashegyi mászás
Őserdei túrák nehézségi besorolása
- Könnyű gyalogtúrák
- Közepes gyalogtúrák
- Nehéz gyalogtúrák
- Nagyon nehéz gyalogtúrák
- Extrém túrák - mocsáron átkelés, vízben úszva haladás
Bővebb magyarázatot a fizikai nehézségek besorolására itt találsz
Túrák technikai nehézsége
- Turistaösvény helyenként kövekkel, meredek lejtőkkel
- Laza kövek, meredek, havas/csúszós lejtők, melyek helyenként kapaszkodást igényelnek
- Jégen, gleccseren való közlekedés.
- "Itt már remeg a lábam!" Egyszerű, klasszikus magashegyi mászás
- Alpinista tapasztalatot igénylő magashegyi mászás.
További részletek a technikai nehézségi besorolásról emitt találhatók
Kulturális sokk besorolás
- A helyi viszonyok hasonlóak az itthon megszokotthoz, kevés a helyi kultúrában a meglepő, szokatlan
- A hazaitól enyhén eltérő viszonyokkal kell számolj
- A meglepetések és szokatlanság mindennapos!
- Ez egy másik világ, feljetsd el a hazai viszonyokat!
- Extrém kulturális sokk
Részletesebb kulturális sokk magyarázatokkal itt szolgálunk
- Fizikai nehézség:

- Technikai nehézség:

- Kulturális sokk:

Túravezetőid
Születési év: 1969
Foglalkozás: túravezetés, hegymászás
Beszélt nyelvek: német
Kedvenc túrája: Dom
Túrái: Dolomitok I, Dolomitok II, Wildspitze
Weissmies, PizBernina-PizPalü
Születési év: 1968
Foglalkozás: túravezetés, expedíció-szervezés, síoktatás
Beszélt nyelvek: angol
Kedvenc túrája: Matterhorn
Túrái: Grossglockner, Grossglockner-Stüdlgrat, Matterhorn, Monte Rosa, Mont Blanc, Kilimandzsáró
Expedíciók: Aconcagua Exp.
Vélemény egy 2009-es túráról:
A Biancograt egy csodaszép túraútvonal, annak akit már picit jobban magával ragadott a magashegyek világa. Nekem az egyik nagy élmény volt, a csodálatos helyszín mellett, hogy 5 akkor még vadidegennel milyen gyorsan össze lehet kovácsolódni, ha közös az érdeklődés és közös a célotok. Nagyon szépen köszönöm túravezetőnknek Ferinek a profi munkáját és a nem kicsi türelmet irányunkban, amire azért sokszor szüksége lehetett :) - Farkas Márk
1. nap: Kiutazás
Utazás Bp-ről az Inn völgyén át Pontresinába (950 km).
Az utazást itt pihened ki, egy helyi kemmping lakókocsijában. Ne feledd otthon a hálózsákod!
Jut időd majd túratársaid és túravezetőd megismerésére és eligazítást kapsz a következő napok eseményeiről.
2. nap:Csodálatos kilátás a Sass Queder-ről
Összepakolás, felmenet a menedékházig. A felvonó alsó állomásától kezdetben szélesen szerpentinezik a turistaút, majd kissé egyenesebben haladva érjük el a 2573m-en levő kis Diavolezza-tavacskát. A felfelé vezető út egyhangúságát az ösvény mellett látható vadvirágok teszik érdekesebbé. A tavat elhagyva sziklásabbá válik a terep, de az út végig jól járható marad, kis szerpentinekkel haladunk egyre feljebb a Sass Queder oldalában. A sziklagerinchez érve hamarosan feltűnik a menedékház is, de amint felérünk a közelébe, már nem is foglalkozunk vele.
A látvány, ami elébünk tárul, az egyik legcsodálatosabb az egész Alpokban: lent a Pers és a Morteratsch-gleccser, jobbról nézve feléjük tornyosul a Piz Morteratsch, a Piz Bernina, a Piz Zupó, és e bámulatos karéjt mintegy megkoronázva feltűnik a Piz Palü hármas csúcsa. Ilyen díszlet mellett persze az embernek nehezen jön álom a szemére, pedig a következő napi túrához szükség van a pihenésre.
3. nap:
Még napfelkelte előtt célszerű startolni. Az ösvény először a gerincet követi, majd a Piz Trovat meredek K-i oldalában, kőtörmeléken haladva, a végén kis lejtéssel éri el a Pers-gleccsert. Ezen haladva nemsokára vad hasadékzóna állja el utunkat. Az óriás jégtömbök között bujkálva, egy-két fahídon átkelve jutunk egyre feljebb, miközben a korai napfényben kirajzolódnak az éles kontrasztok.A Bernina narancsszínben izzó gerince, a Palü felettünk tornyosuló három sötét pillére, mindez előrevetíti: egy nagyszerű nap fog következni. A hasadékzónát hátrahagyva meredeken, de nehézség nélkül érjük el a hegy vállát.
Hasonló nehézségű túrák
- Weissmies
- Wildspitze
- Dachstein
Könnyebb túrák
- Grossglockner
- Grossvenediger
A határgerincen meredek hát visz tovább a K-i csúcsra (3882m), majd kevés szintet veszítve jutunk le a következő széles nyeregbe. Előttünk a főcsúcs úgy emelkedik ki, akár egy hófehér háztető. A meredek gerincen kitett út vezet a legmagasabb pontig (3901m). Ezt elhagyva egy enyhe hólejtő után sziklássá alakul a terep. Rövid mászás után érünk fel a legkisebb csúcsra (Spinas, 3823m), majd a hosszú, sziklás gerincen még egy élménygazdag óra telik el, amíg a szilárd gránittömbök alkotta élen végighaladunk. A Bellavista-hágóból (3688m) az ugyanolyan nevű teraszon keresztül jutunk az Agüzza-hágóba (3591m), ahonnan pár méter a Marco e Rosa menedékház (3597m), 1100m szint, 8-9 óra.
4. nap:
Reggel indulunk a Piz Bernina csúcsra, melyet a D-i (Spalla) gerincen át érünk el. Kezdetben meredek havon haladunk, majd sziklás felszökéseken mászunk, végül a könnyebbé váló gerincen jutunk az olasz (Spalla) csúcsra (4020m). Innen változatos, havas-jeges – sziklás terepen át a főcsúcsra (4049m), 500m szint, 2-3 óra. Ha szerencsések vagyunk, és nem zavarja felhő a kilátást, fantasztikus panoráma tárul szemünk elé: mélyen alattunk minden irányban gleccserek, körben pedig a megunhatatlan alpesi csúcsparádé.
Amennyiben kinézegettük magunkat, ideje hamar visszafordulni, mert a lemenet sem tart sokkal rövidebb ideig, és a háztól vissza az autókig igen fárasztó és hosszú út vezet. A házat elhagyva ismét a Bellavista-teraszon gyaloglunk, amíg el nem érjük a Fortezza-gerinc tetejét. Kezdetben havon haladva veszítjük a szintet, majd a gerinc hirtelen elkeskenyedik, sziklássá válik. Ezen lefelé mászva, a nehezebb helyeken ereszkedve jutunk le, és a gerinc végénél ismételten rátérünk a Pers-gleccserre.
A jégmező nyitott hasadékait kerülgetve, már fáradtan bizony nem egyszerű az átkelés a túloldalra, és ha sikerült, még egy hosszabb emelkedőn felszuszogva állhatunk csak ismét a menedékháznál. Visszatekintve azonban még egyszer megcsodálható a teljes bejárt útvonal, és – biztos vagyok benne – ez a kép emlékezetünkben életünk végéig elkísér.
Itt töltünk még egy estét (a naplemente úgyis csodálatos), s csak másnap baktatunk le autóinkhoz.
5. nap:
Hazautazás Bp-re.












